Családban az erő

„Neked könnyű ilyen családdal!” – hangzik el annyiszor, és igazuk is van. Aki kiegyensúlyozott családból jön, az valóban lépéselőnnyel indul az életben. Főleg, ha a testvéreivel is közel állnak
egymáshoz. Nagy részben ez a Jóisten ajándéka, de kicsit a talentumos történethez hasonlít.
Megkaptad az alapot, de ha elásod a földbe, ne sokra mész vele. Ilyen a család is, amibe elképesztően sok energiát kell fektetni ahhoz, hogy valami igazán értékes szülessen, és ne csak a vér tartsa össze az embereket.
Egy külső szemlélő nem látja a mögöttes munkát, amiért valóban annyi mindent tudnak egymásról a testvérek, hogy képesek áldozatokat hozni egymásért, és értékes időt szakítanak egymásra. És
mindez sokban hozzásegíti őket a baráti kapcsolatok kialakításában is.
Az otthonról hozott értékeket kamatoztatni tudjuk a baráti kapcsolatainkban is, ahol megértéssel és figyelemmel tudunk azok felé a barátaink felé fordulni, akik nehezebb körülmények között nőttek fel, nem feltétlenül kaptak annyi törődést, mint mi. Nem szabad rögtön megítélni a másik viselkedését, nem tudhatjuk, ki mit hoz magával, muszáj nyitottnak és empatikusnak maradnunk, főleg, ha mi annyi mindent kaptunk ajándékba otthon.
A velük töltött időnek is minőséginek kell lennie ahhoz, hogy valakivel igazán mély kapcsolatot tudjunk kialakítani, sok időre és energiára van szükség. Ha ezt belefektetjük, sokkal előbb lesz
mellettünk két-három olyan ember, akikre valóban számíthatunk, mint körülöttünk egy barátoknak nevezett tömeg, akik az első viharra szétszélednek.
Nem könnyű beilleszkedni a társadalomba, még akkor sem, ha otthon minden a legnagyobb rendben.
Ezért muszáj odafigyelnünk embertársainkra, hogy együtt megtaláljuk a helyünket a világban.

Önmagunk és környezetünk békéje

Ahogyan tágul a világ körülöttünk, úgy bővülnek saját szerepeink is. Egyszerre vagyunk dolgozó emberek, szülők, testvérek, barátok, gyermekek, esetleg diákok, házas társak, stb. A nap 24 órájában több szerepet is betöltünk, amelyek közt ugrásszerűen váltakozunk. Hogyan érdemes egyensúlyt teremteni környezetünkkel, s különös képpen önmagunkkal?

Az adventi időszak kezdete és a karácsony közeledte jó időzítés lehet arra, hogy kicsit megálljunk, körülnézzünk és magunkba tekintsünk. Felfogjuk a körülöttünk lévő történéseket, s felkészítsük a lelkünket az új évre, új kihívásokra.

Meditálás, relaxáció, lelkigyakorlat. Első lépésként érdemes saját belső békénket kialakítani. A csönd és nyugalom áldásos hatással van idegeinkre, valamint így könnyebben elmélyülünk gondolatainkban, Isten kapcsolatunkban.

Ép testben ép lélek.” A testmozgás is sokat segíthet, hiszen nem csak pozitív egészségügyi hatásai vannak, de jelentősen csökkenti a stressz mértékét is. Segít kikapcsolni, főleg ha az edzőtermi mozgást lecseréljük természetjárásra vagy a szabadban űzhető sportokra.

Rend a lelke mindennek.” Egy nagy takarítás bizonyára fárasztó, de jobban esik nekünk is szép, tiszta, rendezett otthonba érkezni egy nehéz nap után. Azonban az ünnepi dekorálás még kifejezetten kikapcsoló program is lehet, hiszen kiélhetjük benne kreativitásunkat.

A jó időbeosztás csodákra képes. Néha a munkahely nem engedi meg a pontos tervezhetőséget és az élet is sokszor közbeszól egy hasfájós gyermekkel, de amennyire csak lehet tervezzük meg a napjainkat, ezzel könnyebben elkerülhetjük, hogy túlvállaljuk magunkat. Így tudjuk mikor mi fér bele, hol kicsit több idő a családra, barátokra, hova fér be egy kis “énidő”, avagy tanulás, szellemi fejlődés.

Minőségi idő szeretteinkkel. Mi tehetne minket a legjobban kiegyensúlyozattabbá, ha nem csak a szürke hétköznapok rutinjaiban találkoznánk a családunkkal, barátainkkal, hanem minőségi programokat is beiktatnánk, akár hétköznap egy jó adventi vásár keretein belül vagy csak egy közös begubózós otthoni mozi erejére.

égi idő szeretteinkkel. Mi tehetne minket a legjobban kiegyensúlyozattabbá, ha nem csak a szürke hétköznapok rutinjaiban találkoznánk a családunkkal, barátainkkal, hanem minőségi programokat is beiktatnánk, akár hétköznap egy jó adventi vásár keretein belül vagy csak egy közös begubózós otthoni mozi erejére.

A születés-mese segít a gyógyulásunkban

A születés-mese segít a gyógyulásunkban

Magyarországon már a negyedik nemzedék nő úgy fel, hogy traumával született a világra. Ennek feldolgozatlanságából, illetve nem megfelelő feldolgozásából pedig számos későbbi bajunk származik. Feleslegesen. Csomóné Lindmayer Katalin dúla és traumatológus a Spanyolországból származó születés-mesék révén már a legkisebbeknek is segítséget tud nyújtani az egészségesen élhető élet elérése érdekében. A mese önmagában véve is jó dolog, de a szülés természetes folyamatait elénk varázsoló történet újra végigvisz bennünket az első perceinken, és észrevétlenül kiegészíti azt azzal, ami abból éppen a szeparáció vagy a császármetszés révén kimaradt.

Amikor Spanyolországban a császármetszések aránya elérte a 24 százalékot, ami kétszer annyi, mint amit az Egészségügyi Világszervezet elfogadhatónak talál legfelső határként, akkor a spanyol kormány úgy gondolta, minél hamarabb el kell kezdeni az egészséges folyamatokat erősíteni az emberekben. Ezért bevezették az iskolarendszerbe a természetes születés folyamatának a megismertetését. Magyarországon a császármetszések aránya majdnem 37 százalék – emlékeztetett a terapeuta a Magyar Szónak adott interjújában.

Mi történik a kisbabával, amikor megszületik? Hogy talál rá az anyukájára? Mi történik ezután? Én hogyan születtem? Ezekre a kérdésekre kaphatunk választ a születés-mese során.

Egy kis mese és játék, ahol megszülethet a csoda.

A gyerekek megérthetik és megérezhetik a természetes és egészséges folyamatokat, amibe kapaszkodva felnőttként majd képesek lesznek bízni saját erejükben.

Megtanulnak hinni saját babájukban, és hogy a születés nagyon jól lett kitalálva. Világra hozzák majd a babájukat erősen tartva őt, hogy aztán hozzáértő szülei legyenek majd.

Amikor egy kisbaba megszületik, hasból hasra érkezik. Remekül ki van találva a köldökzsinór: megmutatja, hogy mennyire messzire kerülhet a baba az édesanyjától. Egész egyszerűen ugyanoda kerül vissza, csak éppen a hasfal másik, külső oldalára. Ott van a baba helye. Ekkor élettanilag és biológiailag folyamatok indulnak el babában és mamában egyaránt.

Egy-egy születés-mese közben gyógyulás történik egy kicsit rajtunk, egy kicsit a szüleinken és leendő vagy meglévő gyermekeinken. Sajnos Magyarországon és általánosan ebben a régióban a szülés nem tud a maga természetes folyamatában a végéig eljutni, kapcsolódástól kapcsolódásig. Az újszülötteket legtöbbször hamarabb elválasztják az édesanyjuktól. A várandós anyának is szükséges, hogy mellette legyen a gyermeke, hogy anyává tudjon válni. A szeparációs traumában legtöbbünknek része volt.

Ezen a fájdalmas és félelmetes tapasztalaton majdnem mindenki átesett, már a harmadik, negyedik generáció születik így. A kisgyermekek viszont még közel vannak a születés idejéhez, ezért nagyon könnyen képesek arra, hogy korrigálják azokat a hatásokat, amelyek a születéskor érték őket.

A születés-mesét animáló terapeuta a szereplőkkel végigéli a szülési folyamatot. Mindenki azzal a hittel van jelen, hogy az anya képes megszülni gyermekét. Az apa, az anya, a kiválasztott személyek, mindenki a helyére kerül. Egy ponton eljut a mese odáig, amikor elhallatszik a kérdés, hogy ezt most hogy csináljam. Ekkor a mesélő hagyja, hogy megszülessen az anyában a válasz:

a gyermekem volt olyan ügyes és erős, hogy meg tudott születni, és mi ketten tudtuk ezt létrehozni.

Ezen a ponton a többieket, a körülötte állókat kell már csak megerősíteni abban, hogy ez valóban lehetséges. Hiszen ők azok, akik hozzák még az egyéb elképzeléseket. Ha a környezet nem ismeri, nem hiszi el a természetes folyamatokat, az újszülött nem fog tudni a számára kijelölt pályára állni. Az anya szerepében lévő gyerek viszont megszilárdul abban a hitben, hogy ő – a babájával közösen – meg tudta ezt csinálni .

Ha a terapeuta végigmegy a születés természetes folyamatán, a gyerekek újra átélik azt. Soha nem arról beszél, hogy konkrétan ő hogyan született és neki milyen elakadásai voltak, hanem elmeséli az egészséges, természetes folyamatokat. Megmutatja, milyen az egészséges támogatás.

A gyerekek ugyanúgy, mint az igazi mesében, le tudják győzni a saját hétfejű sárkányukat, aki megjelent a születésük körül. Ugyanúgy, mint a mesében, addig vív a királyfi, míg a sárkány el nem tűnik – magyarázta a dúla-terapeuta. Így a gyermek a születés-mesét is addig hívja elő és addig dolgozik vele, amíg az ő születés körüli hétfejű sárkánya el nem tűnik. Ezért fontos ez a mese a gyerekeknek.

Egy alkalommal az egyik császárral született kisgyerek a születés-meséről hazafelé menet elengedte édesanyja kezét, mert meglátott egy dombocskát, a dombocskán egy kis bokrot. Felfutott a dombra és átbújt a bokor alatt. Vagyis megcsinálta azt, ami elmaradt az ő születésénél. Meggyógyult. Ehhez fel kellett előtte a mesében állítani, hogyan zajlik egy születés a saját természetes folyamatában – mesélte el Csomóné Lindmayer Katalin terapeuta.

Minden gyerek és felnőtt résztvevő hozza azt, ami benne van, és kialakítja a belső viszonyulását a természetes születéssel kapcsolatban. A kicsit nagyobbak örömmel előadják a szülést, bár már kicsit szégyenlősebbek. A kisfiúk még játékból sem szoktak szülni. Ők készülnek az apaszerepre. Az egészséges személyiségfejlődést ezekben a mesejátékokban megtámogatjuk. A 12-14 éves korúak sem vihogják végig az egészet. Érzik, hogy valami történik.

A születés-mese megmutatja, hogy mi az út.

Ha nem tudjuk, mi az út, nem lesz gyógyulás, az legfeljebb csak újra traumatizál. Azt kell erősítenünk, ami gyógyít. Már a legkisebbeknél. Ehhez kiváló eszköz a mese.

(forrás: Magyar Szó Online)

CsaládPont programok Szolnokon, Kiskunfélegyházán és Simontornyán

CsaládPont programok Szolnokon, Kiskunfélegyházán és Simontornyán

Családok a családokért … című projektünk keretében az ország 3 régiójában indultak el programjaink 100 fő bevonásával.

A programunk célja, hogy a közművelődési intézmények aktívabb szerepvállalásával közelebb hozza egymáshoz a családokat, biztosítsa számukra a szabadidő aktív és hasznos eltöltését, a nonformális tanulási alkalmak biztosításával járuljon hozzá az élethosszig tartó tanuláshoz.

Projektünk keretében eddig kétheti/havi rendszerességgel szerveztünk klubfoglalkozásokat, illetve Családi napot. A klubfoglalkozások témáit a 3 helyszínen összehangolva választjuk ki.

A klubfoglalkozásokról:

2018. július – téma: Hogyan és hol nyaraljunk kisgyermekkel

Számos fórum, internetes oldal foglalkozik azzal, hogy hová érdemes menni kisgyermekkel vagy akár gyermekekkel nyaralni. Sok szülő kiemelt hangsúlyt fektet arra, hogy a választott szálloda bababarát legyen, minőségi szolgáltatásokat nyújtson és valóban a nyaralás alatt minden a család kényelmét szolgálja. Azonban sokan nem engedhetik meg maguknak az efféle luxust. Így nagyon fontos, hogy a szülők megosszák egymással személyesen is tapasztalataikat és olyan kirándulóhelyeket ajánljanak egymásnak amely akár egy hétvégére is elérhető és megfizethető. A klubfoglalkozáson nem csak az úticélpontokat beszélték meg a résztvevők, szó esett arról is, hogy mi kerüljön az útipatikába, ki milyen praktikákat ismer napégés ellen, hogyan védekezhetnek napszúrás ellen, mit tegyenek, hogy a nyaralás valóban élmény legyen az egész családnak, stb.

A klubfoglalkozást ugyanezzel a témával tartottuk meg projektünk mindhárom megvalósítási helyszínén, Szolnokon, Simontornyán és Kiskunfélegyházán is. A résztvevőkben felmerült egymás meglátogatásának gondolata is.

 

2018. augusztus – téma: Készüljünk az óvoda és iskolakezdésre!

Bár még nincs vége a nyárnak, de máris sok szülőt lázasan foglalkoztat a hamarosan véget érő nyári szünet, az óvoda vagy iskolakezdés gondolata. A nagyobb gyermekkel rendelkezők számos jó tanáccsal látták el az idén oviba indulókat. Amíg az óvodakezdésnél a gyermeknek ahhoz kell alkalmazkodnia, hogy bizonyos időre el kell válnia a szüleitől és a megszokott környezetétől, és új szabályrendszerhez, valamint a közösségi együttéléshez is hozzá kell szokni, addig az iskolakezdés egy teljesen új közösség elfogadása mellett számos más elvárást is támaszt a gyermekek elé. Mindezekkel a kihívásokkal a gyermek mellett a szülőknek is meg kell küzdeniük, amely eleinte nagyobb testi és lelki erőfeszítést kíván meg a család minden tagjától.

Nem csak a családnak, de az általános iskolai pedagógusoknak nagy szerep jut a kisgyermekek tanulásra nevelésében és az iskola elfogadtatásában, azonban ez csak úgy sikerülhet jól, ha az iskolakezdés előtt a szülők a megfelelő előkészületekkel megalapozzák ezt a folyamatot.

 

2018. szeptember – téma: Közösségi problémák, betegségek megelőzése

Szeptemberben a nyári szünetet követően megkezdődött az óvoda, iskola szinte minden családunknál. A nyári lazaság után komoly időbeosztáshoz kell szoknia mindenkinek. Korán kelés, reggeli rohanás, kevesebb időt tölt együtt a család.

Az édesanyák gyakori panasza, hogy a bölcsőde, vagy óvoda kezdéssel szinte egy időben a gyermek náthás, köhög és ez az állapot tartósan, akár hónapokig is tart. A nátha szövődményeként aztán megjelennek a súlyosabb alsó- és felső légúti fertőzések is. A gyermek persze hazaviszi a vírust, fertőzést, így a szülők esetében is gyakoribb ilyenkor a lebetegedés. Sok szülő tudja, hogy a közösségbe kerülés egy gyermek esetében egyenlő havonta egy heti megbetegedéssel

A klubfoglalkozás során a szülők megosztották egymással bevált gyógyszermentes receptjeiket, ki hogy vészeli át ezt az időszakot, milyen módszert alkalmaz az immunerősítésre, stb.

 

2018. október – téma: Családtámogatások

Szakértők bevonásával valósultak meg az októberi klubfoglalkozások. 2018 a Családok Éve, így úgy gondoltuk, hogy kiemelt figyelmet szentelünk annak, hogy miképp alakul a családok támogatása, milyen lehetőségek vannak a munkaerőpiacra visszatérni szándékozó szülők számára, de sokan érdeklődtek a CSOK lehetősége iránt is. A családok körében nagy népszerűségnek örvend a Családok Otthonteremtési Kedvezménye, többen is gondolkoznak azon, hogy vállalnak további gyermeket azért, hogy a maximális kedvezményt kihasználva új és nagyobb otthonhoz juthassanak. A CSOK összege 3 gyermek vállalása mellett 10 millió forint is lehet, amelyet további 10 millió forint kedvezményes kamatozású hitellel egészíthetnek ki a családok. Nem mellékes kérdés az sem, hogy az új építésű ingatlanokra jelenleg 5% az áfa, ez azonban csak 2019 év végéig marad így. Tehát aki új építésű ingatlanon gondolkozik, annak már nem sok ideje maradt a döntés meghozatalára.